Portréfotók varázserővel?
Nemrég egy furcsa dologra lettem figyelmes. Lehetséges, hogy az általam készített fotók varázserővel bírnak? Vagy csak egyszerűen kiugranak az átlag képek közül? Nézzük meg, hogy az elkészült portréimnak hogyan alakul az utóélete és mi lehet ennek az oka?
Az utóbbi egy évben a portréfotós portfólióm elkészítésével voltam elfoglalva. Emiatt több ismerőst és kollégát is felkértem a modell szerepre. Járt nálam szingli fiú és lány is . Nem voltak gyakorlottak a kamera előtt, de egy rövid beszélgetés, nevetgélés után gyorsan feloldódtak. Érdekes élmény volt, ahogy a fotókra rácsodálkoztak. Új oldalukat ismerték meg. Nyitottak voltak az ötleteimre, lazán és magabiztosan mosolyogtak a kamerába.
A jól sikerült portréfotókat felrakták aztán a social media felületekre. És a varázslat néhány hét, hónap után bekövetkezett. Társra találtak és örömmel néztem a fotóikat a párjukkal közös élményeikről. Az egyik egykori modellemnél már lassan megérkezik a kisbaba is. Egy másikuk pedig páros fotózáson járt nálam. Jó volt látni, hogy mennyire boldogok!
Elgondolkoztam, hogy mi történhetett? Valóban varázserejű portrékat készítettem?
Aztán lassan megértettem, hogy mi történt. Ezek a fotók azért voltak annyira sikeresek, mert őszinték voltak! Nem volt filter, nem volt semmi, ami mögé elbújtak volna. Bátrak voltak, vállalták és megmutatták önmagukat. És ez a fajta őszinteség egyszerűen magával ragadó volt, a mai, sokszor fake online világban.
Az online térben ma már szinte bármi megoldható. Néhány kattintással lehetsz akár fotómodell is. A sok pozitív visszajelzés csak úgy záporozni fog a hamis képeidre, aztán az utcán elmennek melletted az ismerőseid, mert élőben nem ismernek fel. Vagy csak egyszerűen megjegyzik a hátad mögött, hogy hát nem is úgy nézel ki, mint a képeken.
Az online randizásnál azt hiszed, hogy előny az agyonfilterezett, fake profilkép. Aztán a személyes találkozásnál jön a hideg zuhany, amikor az online személyiséged köszönő viszonyban sincs a valódi éneddel. A randi partnered aztán vagy rögtön sarkon fordul vagy feszengve végigszenved egy kis időt veled, a randi után pedig soha többé nem látod.
Szóval hagyd a filtereket, ha komolyan meg akarod találni életed szerelmét! És persze gyere el hozzám egy fotózásra. Várlak!



